Főoldal Friss Versenyműhelyt avattak

Versenyműhelyt avattak

szerző Csonka Imre

Tudom, hogy nem létezik a fenti kategória, de mégis tulajdonképpen erről van szó. Hosszas, kitartó munkával sikerült megvalósítani egy olyan világszínvonalú felkészítő műhelyt, ahol

a jövőben méltó körülmények között készülhetnek asztalos versenyzőink.

Mert ugye mi volnánk az európa bajnokok és a világbajnok cím jelenlegi tulajdonosai is. Nem kicsi hát sem a tét, sem a nyomás a magyar csapaton. Minden tisztelet és elismerés a felkészítő csapatnak, a háttérben tevékenykedő szakértőknek és mindenkinek, akiben volt erő és kitartás ennek a projektnek a lebonyolításához.

kaesz-gyula-muhely Külön öröm, hogy a szakmai nívóból nem kellett engedni, a Babanecz Csaba vezette felkészítő team végre dolgozhat. A korábbi főszponzor pedig újfent bizonyította, hogy neki a csapat és a gyerekek jelentik a prioritást. A 2016-os göteborgi Európa-bajnokságra is Festool gépekkel készülhetnek a versenyzők. Persze akkor érne fülig a szám, ha az illetékes elvtársak azt mondanák, hogy bocs fiúk, ezt benéztük, ne haragudjatok hogy addig bénáztunk, míg egy év helyett csak fél évetek maradt a felkészülésre. Nem mondják, de azért én örülök.kaesz-gyula-muhely2 A válogató versenyt 41 aspiráns részvételével május 30-án megtartották. Rövidesen jön a döntő és kezdődhet a felkészülés.

Mint korábban írtuk, a nemzetközi szabályok változtak, így nem három, hanem csak két fős lesz a csapat. Kemény munka vár tehát a magyar csapatra, szorítunk nekik.

Ami a műhelyt illeti, valóban magas színvonalú és hiánypótló projekt valósult meg. Nemcsak a színvonalas felkészülésekhez ad majd helyet a jövőben, hanem lehetőséget ad majd külföldi csapatok vendégül látására és közös felkészülésekre is.kaesz-gyula-muhely3

A műhely a Kaesz Gyula szakközépiskola és szakiskola épületében található. Egy korábban is asztalos műhelyként funkcionáló teret alakítottak át. A munkákban az Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskola, a Weiss Manfréd Szakközépiskola is példaértékű szerepet vállalt. Továbbra is komoly háttér munkával segíti a csapatot a Festool magyarországi képviselete, a H-Didakt és a Legrand Kft.

Ez is érdekes lehet számodra

Népszerű