Főoldal Gazdaság A környezettudatosság és a fenntartható fejlődés jegyében épül meg az IKEA harmadik magyarországi áruháza

A környezettudatosság és a fenntartható fejlődés jegyében épül meg az IKEA harmadik magyarországi áruháza

szerző robinwood

A régió zászlóshajójának számít majd fenntarthatóság szempontjából az IKEA harmadik magyarországi áruháza, melyet Soroksáron építenek meg – jelentette ki Nicole Erdmann, az IKEA ingatlanfejlesztési vezetője Budapesten, a svéd áruházlánc 2016. február 4-i sajtótájékoztatóján. A Csehországért, Szlovákiáért és Magyarországért felelős irányító büszkén említette, hogy új épületük tervezésekor egy sor olyan megoldást választottak, amelyek révén az új áruház a lehető legkisebb negatív hatást gyakorolja a környezetre.

A fűtés és hűtés 82 százalékban geotermikus rendszerrel valósul meg, az áramot tetőre szerelt napelemek szolgáltatják majd a legfejlettebb technológiákkal, a WC-k öblítését pedig esővízzel oldják meg.

Céljuk, hogy a 2017 tavaszára elkészülő legújabb magyar áruházuk a legkevesebb ökológiai lábnyomot hagyja maga után. Az első magyarországi üvegházas IKEA-épület 34 ezer négyzetméternyi alapterületű lesz, és összesen 124 ezer négyzetméter tartozik majd az áruházhoz. A parkoló 1200 autót lesz képes egyszerre befogadni. Az összterület egyharmada zöldfelület lesz. 24 ezer négyzetméteren kiserdőt alakítanak ki, több mint háromszáz fával.

ikea-soroksar3

Az IKEA célja, hogy e beruházással megszerezze a környezettudatosságot elismerő neves angol BREEAM-tanúsítványt. Nicole Ermann hozzáfűzte: az IKEÁ-tól nem áll távol a környezetkímélő energiaforrások használata – áruházaikban szerte a világon LED-világítástechnikát használnak és árusítanak –, s 2020-ra a nagyvilágban összes áruházuk teljes energiaszükségletét megújuló energiával szeretnék fedezni. Kérdésre válaszolva a vezető kifejtette: mindez nem azt jelenti, hogy például az Örs vezér téri áruházban geotermikus energiával tudnák fedezni szükségletüket, de

olyan energiaszállítóktól vásárolnak majd, akik száz százalékban megújuló energiát állítanak elő.

Legutóbb Lübeckben nyílt új áruházuk, melyet már a fenntarthatóság jegyében terveztek és építettek. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy a vállalkozás 2009 óta másfél millió eurót költött fejlesztésekre a fenntartható fejlődés érdekében, s az IKEA Foundation elnevezésű alapítvány révén csak 2015-ben 400 millió euróval támogatta a klímaváltozás által leginkább sújtotta területeket.

Forrás: Ecolife

Ez is érdekes lehet számodra

Népszerű